Miután bejártuk a fővárost, Port Louis-t, quadra ültünk, hogy felfedezzük végre a sziget belső területeit is.
Az utazás első öt napján körbebuszoztuk a sziget felét. A szárazföld mélyét csak ritkán érintettük, nagyrészt a part mellett haladtunk. Azon a kevés szakaszon ahol nem láttuk az óceánt termőföldek, leginkább a végtelen cukornád közt utaztunk, és talán ezért volt annyira várt program a Black River Gorges nemzeti parki quadtúra.
Megannyi ellentét egy apró fővárosban, csipkézett hegycsúcsok és a sziget legszebb zöld gyepe – ez már az igazi nyugati oldal.
Elérkezett az ötödik nap reggele, túl voltunk tehát a teljes út felén. De nem csak napok, a kilométerek is múltak mögöttünk, ezt pedig remekül éreztették azok az óceánjárók, melyeket éjszakai szállodánk partjáról figyeltünk. Az óriási hajók mind a főváros, Port Louis kikötőjébe tartottak.
Vasárnap hamar végigjártuk a sziget szűk északi csücskét, majd haladtunk tovább a nyugati oldalon lefelé. Három szállodát is megnéztünk, a naplemente pedig az Indiai-óceán nyílt vízen, egy katamaránon ringva ért.
A Coin de Mire-hez közel eső Veranda Grand Baie hotelben kezdtük a napot. A tekintélyes méretű, szállodákkal és kikötővel körbeépített Grand Baie nevű öböl partján álló Veranda a de Mire-hez hasonlóan háromcsillagos. Stílusában leginkább a második napon megismert Emeraude Beach-re emlékeztetett – ugyanolyan zárt és zugos.
A harmadik napra hotelből kevesebb jutott ugyan, de egy rövid hajókázás és egy hosszabb buszozás alatt a sziget új arcait ismertük meg.
Pénteken szálloda szállodát követett. Négy hotelt is végigjártunk, a rengeteg szoba, villa és spa után pedig egy könnyedebb, színesebb program várt szombaton. A Constance Belle Mare-t elhagyva a Le Touessrok Resort felé vettük az irányt, ahol egy szeles sziget felfedezését követően északra indultunk tovább, estére pedig elértük Coin de Mire-t.
Összetett és figyelmet igénylő feladat lehet egy szálloda karakterének megalkotása. Megannyi apró részlet az, ami eldönti, hogy milyen érzésekkel távozunk nyaralásunk színhelyéről.
Volt szerencsém már több különböző hotelhez utazásaim során, de még egyiket sem próbáltam olyan szemmel nézni, mint ahogy most Mauritiuson teszem. Szálloda-mustránk pénteken vette kezdetét, és már ezen a napon sikerült megértenem, mennyire átgondolt folyamat az, ami szerint a vendéglátóipar működik.
Fáradtságtól gyötörten ismerkedtünk első szállásunkkal, ám a szálloda-mustra kezdőállomásának a rövid, mindössze egy éjszakás ott tartózkodás alatt is sikerült kellően jó benyomást keltenie.
A hosszú utazás fáradalmait a sziget észak-keleti oldalán álló Lux* Belle Mare-ban pihentük ki, ahol pazar személyzet és több nem várt érdekesség fogadott.
Közel egynapos kimerítő út volt az ára, hogy a forró budapesti nyárból a meleg déli télbe érkezzünk. A fárasztó utazás gyümölcse azonban maga az Éden, melybe éppen csak bepillantottunk első napunkon.
Milyen egyforma minden repülőtér... Valami különös névtelenség lengi körül őket. Mindegyik bizonyos távolságra van a várostól, ezért a hontalanság furcsa érzése fogja el az embert, mintha a semmiben lebegne. Utazhatsz Londonból Madridba, Rómába, Isztambulba, Kairóba vagy ahova akarsz - és ha repülővel utazol, halvány elképzelésed sem lesz arról, milyenek is ezek a városok. Ha megpillantod őket a levegőből, csupán kivilágított térképet látsz, építőkockákból épített valamit. – Agatha Christie sorai ezek, és egy kevés utazással a háta mögött, bárki igazolja mindezt.
Ha minden rendben megy majd, egy nap múlva ilyenkor már a dubaji reptéren várjuk a Mauritiusra induló gépet.
Az út, amely miatt a blog maga is született holnap kezdetét veszi. A következő tíz napban napi rendszerességgel kerülnek fel majd posztok a szigeten tapasztaltakról. Az előzetes program nagyon ígéretes: szebbnél szebb szállodák, partszakaszok és tájak váltják majd egymást.
Háromszáz év telt el a dodó madár kihalása óta, és a remetegalamb néven is ismert állat mára a kipusztított fajok jelképévé vált. A röpképtelen, nagy méretű és beszámolók szerint esetlen mozgásával vicces látványt nyújtó dodóval kapcsolatban máig sok a kérdőjel, és számos téves információ kering róla.
Az egy pulyka, egy flamingó és egy kövér galamb keresztezésének látszó dodó kizárólag Mauritius szigetén élt. Noha korábban úgy tartották, a szomszédos Réunionon is honos volt, mára kiderült, hogy egy más, de hasonlóan titokzatos fajjal, a réunioni remetegalambbal keverték össze.
Mauritius rövid, mégis fordulatokkal teli történelemmel bír. Véres csaták helyett, a háborúkat itt a diplomácia fegyvereivel vívták az európai hatalmak.
A sziget a 16. századig szinte lakatlan volt. Noha arab és maláj hajósok a kora középkorban többször is kikötöttek rajta, a termékeny föld és a nyugodt környezet sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze őket a letelepedésről. A nagy felfedezések idején, 1502-ben egy olasz térképész, Alberto Cantino mérte fel a méreteit, majd 1507 és 1513 között portugálok fedezték fel újra, és az Ilha do Cirne, vagyis a Hattyú -sziget nevet adták neki. Ők sem maradtak sokáig, ahogy azok a brit tengerészek sem, akik szintén ezekben az években jártak erre.
Az első hollandok Mauritiuson
