Hét nap Éden blog

Stella Clavisque Maris Indici, vagyis az Indiai óceán kulcsa és csillaga – ez Mauritius.

Facebook

Dertour

Friss topikok

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Forró nyárból a meleg télbe

2012.07.07. 17:51 MDavid89

Közel egynapos kimerítő út volt az ára, hogy a forró budapesti nyárból a meleg déli télbe érkezzünk. A fárasztó utazás gyümölcse azonban maga az Éden, melybe éppen csak bepillantottunk első napunkon.

Milyen egyforma minden repülőtér... Valami különös névtelenség lengi körül őket. Mindegyik bizonyos távolságra van a várostól, ezért a hontalanság furcsa érzése fogja el az embert, mintha a semmiben lebegne. Utazhatsz Londonból Madridba, Rómába, Isztambulba, Kairóba vagy ahova akarsz - és ha repülővel utazol, halvány elképzelésed sem lesz arról, milyenek is ezek a városok. Ha megpillantod őket a levegőből, csupán kivilágított térképet látsz, építőkockákból épített valamit.  Agatha Christie sorai ezek, és egy kevés utazással a háta mögött, bárki igazolja mindezt. 

_MG_1824.JPG

Hosszú utunk a bécsi reptéren vette kezdetét. Az itteni közel negyven fokból indultunk Dubajba, az Emirates járatával. Az már ezen, a transzferig vezető úton egyértelmű volt, hogy nem hiába az arab légitársaság hírneve: mind a kiszolgálás, mind a kényelem kiváló volt, de még a csinos stewardess-ek összeválogatása is ritka alapossággal működhet náluk. Ebben a légkörben közeledtünk első állomásunkig, mialatt erdők, hegyek és sivatagok váltották egymást alattunk.

Késő este értük el a bő háromórás transzfer helyszínét. Noha a repterek legtöbbje valóban egyforma, a hatalmas dubaji repülőtérnek mégis megtaláltuk azt a szegletét, ahol sem a hontalanság, sem a város közelsége nem foglalkoztatott. Svédasztal és wifi mellett sikerült átvészelnünk ezt a néhány órát, majd irány a Mauritiusra tartó járat. A rövid, mindössze Omán és Jemen fölötti szakaszt az éj sötétjében tettül meg, a napfelkelte pedig a óceán végtelen vize fölött fogadott. A hosszú repülés jutalma azonban ekkor jött: szerencsénkre lesszállás előtt hosszú percekig haladtunk szorosan a sziget fölött. Az már a parthoz közeledve szembetűnő volt, hogy ezt az óceán határolta, magányos álló, egybefüggő földet óriási parcellákkal tarkította el az ember. Ezek a fentről sakktáblára emlékeztető parcellák közel mindegyikén a háromszáz évvel ezelőtt érkező holland telepesek hagyatéka, cukornádtermesztés folyik, mely nagyon meghatározó szereppel bír Mauritius rövid történelmében. Ilyen földek ezrei fölött szálltunk el, mielőtt megérkeztünk volna a sziget méretéhez illő nagyságú és felszereltségű reptérre, a Sir Seawoosagur Ramgoolam International Airport-ra.

_MG_1834.JPG

A gép érkezésére az összes beléptető kaput kinyitották, szűk számú csoportunknak azonban épp a leglassabb sor jutott, így a fárasztó út után egy még fárasztóbb várakozás következett. Ez volt ellenben az utolsó megpróbáltatás: innen tovább mindennek csak a jó oldala jutott. A reptérről kijövet a következő napok egyik legfontosabb útitársa, egy Toyota kisbusz felé vettük az irányt, ahol már várt ránk az iroda két képviselője. Üdvözlések és mosolyok tucatjai között, nagyjából ekkor döbbentünk rá, hogy hiába annyira közel a ráktérítő, a déli tél is csak tél. Igaz, ezt az időjárást otthon gond nélkül elfogadnánk tavasznak, akár ősznek, de a mellbevágó dubaji átszállásnál tapasztalt hőség után váratlan volt az itteni kellemes huszonöt fok.

Bő másfélórás út vezetett első napi szállásunkig. Hosszan haladtunk a sziget keleti oldalán, ez idő alatt pedig volt alkalmunk bepillantani a itteni életbe, ismerkedni a tájjal. A repülőn látottak után nem volt meglepő, hogy az utakat túlnyomórészt a két-három méter magas cukornádak szegélyezik, de a termesztés mértéke tényleg elképesztő, olyannyira, hogy a belső területek síkjain tulajdonképpen nem is látni más növényzetet. Az óceánpart felé közeledve sűrűsödtek a kisebb, mindössze néhány házból álló települések. Ezek némelyikére a ház jelző talán túlzás, lévén hogy nem kevés közülük egyszerű bádogból összetákolt viskó. Meglehet, nem egyedül a szegénység oka mindennek, pusztán a körülmények adottak a szellős tákolmányokban való élethez. Bár egyfajta kettősség már ezen a néhány tíz kilométeren érződött: néhol kisebb villák törték meg a kopottas, roskadozó épületeket. 

_MG_1867.JPG

Talán a brit gyarmati idők, talán a szigeti élet hatása, de kísértetiesen nagy a nyugalom az utakon. A közlekedés baloldali, a sebességhatárok alacsonyak, az utak szélesek, a sofőrök pedig olyan birkatürelemmel vannak mind egymás, mind a számtalan aszfalton kószáló eb iránt, ami európai szemmel és a magyar közlekedési morál mellett edzett idegrendszerrel felfoghatatlan. Ezeken a biztonságos és gyönyörű utakon értünk el a Lux* Belle Mare, ahol pazar fogadtatás várt, némi közhellyel mondva olyan, ami egy utazó embernek jár. Mégis hiába a gyönyörű szálloda, és az Indiai-óceán látványa a szobánk erkélyéről, az egy napja tartó út megtette hatását, és csak egy kiadós pihenésre vágytunk, amiért a  felfedezés estére maradt. Erről azonban már csak a következő posztban, melyhez kedvcsinálónak egy kép a kertek egyikéről.

DSC_0020.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: Sir Seawoosagur Ramgoolam International Airport lux* belle mare

A bejegyzés trackback címe:

http://hetnapeden.blog.hu/api/trackback/id/tr734630702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.